Mikor Zacsek, a cseh boltos orrát megcsiklandozzák a nap első sugarai, valahol az epret termő cseh szavannákon egy apró fekete állatka szeméből is kiveri az álmot az időre programozott péklapát. Periszkóp hiányában ő maga megy a felvilágba faggatni a természetet, vajh’ milyen időjárás és kormányzat uralkodik aznap felettük.
Boldogságában, hogy a kőzetlemezek nem távolodtak el egymástól jelentősen, míg ő aludt, jó pajtását, egérkét szólongatja hangosan. El akarja újságolni neki is, hogy a tektonika normális mértékű, ráadásul inog az államfő pozíciója.
A vakond azonban süket egérkét tapasztal, a nagyobb kövek szentlélek által tartott összeállítása felől nem érkezik válasz. Se egy reggeli ahoj, se egy szintén reggeli puskalövés, mely jelezné, hogy egérkét legszebb álmából verte fel a tektonika.
A lövések elmaradása felhőket kerget a kis bányász homlokára, s már ugrik is, hogy megtudja e különös viselkedéshiány okát.
Az ajtót betörve tragikus látvánnyal találja szemközt magát. Egérke az ágyában fekszik, és nincs valami jó bőrben. Hatalmas dunyha borul föléje, fejét piros sállal kötötte át és izzad, mint a homlok.
És még csodálkozik.
A vakond ezt nem találja természetellenesnek. Megnézi egérke homlokát, mely tüzesen süt, mint a nyári nap sugára, majd ellenőrzi, mi a mai program mellkas tájékon.
Borzalmas dolgot tapasztal: a rágcsálónak dobog a szíve. Ez azonnali cselekvésért kiált. Az élettanban kikupált vakond eszét vesztve rohan a körzeti Bölcs Bagolyért az odvas fához.
Pöttömnyi Bagira módján felmászik a magasba és elfogyasztását kockáztatva addig ordibál, míg az alvó bagoly feladja ezt az elfoglaltságát. Bölcsességet és némi fásultságot árasztó szemei egy-egy vegyes ízvilágú óriási nyalókára emlékeztetnek.
Szárnyai alá kanyarintja orvosi táskáját és repül is egérkéhez. A kiszállási díjat ma reggel elnézi és hevenyészve megvizsgálja a cincogit. A diagnózis - amely hümmhümm, ám mi fordítsuk bronchitisnek – felállítása után előveszi füveskönyvét és kikeresi belőle, miféle drog kell egy rágcsáló bebikázásához.
A győztes a matricaria chamomilla. Ezt rendeli egérke számára, majd távozik a szelek szárnyán.
Bagoly azonban elfelejtett egy stratégiailag fontos elemet: nem ellenőrizte, hogy a lelkes kis alagútszörny rendelkezik-e alapismeretekkel a kamilla mibenlétéről.
Íme a drámai felütés. A kisvakondnak se sima, se fordított fogalma nincs, hogy néz ki az orvosi székfű.
Ezen a ponton meg kell jegyeznünk: igen komoly botanikai ismeretekre van szükség ahhoz, hogy strigulázni tudjuk, hányszor nyúl mellé a vakond növényhatározás közben.
Mi egyebet tehetne, mint hogy a közönség segítségét kéri, s meg is kezdi szűkebb pátriájának zaklatását. Mókus enné a makkot, de két harapás között ott terem a kisvakond és rámutat egy nyilvánvalóan más növényre: nem-é az a keresett székfű? Mókuska tudja, hogy nem, de annyira sajnálja a vakondot, hogy nincs szíve levezetni számára, mennyire ostoba. Így csak nemet int a fejével és őrli tovább a száraz zárvamaradó termést.
A rétre kiérve a vakond összetalálkozik a nyuszival. Nem lévén ott más virág, rámutat a pitypangra: hátha az vón a kamilla. Nyenye - állítja a nyuszi.
Következőleg a vakond meglátogatja a Lusta Békák tavát – a benne lakó lusta békákkal együtt-,
és meginterjúvolja a döbbent zöldeket a tündérrózsa kamillasága felől. Negatív.
A vakondban kezd szétáramlani az ideg, éppen ezért a magát hol alma, hol körte formájúra zabáló sünitől csak egyszer kérdezi meg valami liláról, hogy az- e, amit ő keres. Süni agya felszíhatta a körtelevet, mert meg se hallja a vakondot.
Kamilla tehát sehol. A vakond egy kőre rogy és sírdogál. Egyszer csak ütemes kattogás üti meg a fülét, amely közelebbről nézve vonatnak bizonyul. A vakond hirtelen ötlettől vezérelve úgy dönt, elhagyja az országot és a tudatlan kisállatok helyett keres olyan életformát, amely látott már kamillát.
Felül hát a legutolsó kocsi ütközőjére, s miután az odagyűlő barátai közül a süni mosolyogva hozzávág egy piros almát, megkezdi utazását.
Kísérleti filmes mini epizódként megtekinthetjük a „vakond az alagútban” című etűdöt, mely csak pár másodperces ugyan, ám bizonyítja a sejtést: a vakond tényleg nem látszik a sötétben.
Óvodai ismereteink segítségével kitalálhatjuk, hogy a vonat Hollandiáig utaztatja a kis potyautast.
A hollandságot erősítendő, a távolban tétlenkedik egy fehér szélmalom.
Ameddig a szem ellát, lila tulipánfejek sütkéreznek a napfényben. Az egyik valamiféle kísérleti rádióadó lehet, zajok és zörejek hallatszanak belőle . Meg mozog is. A vakond megpöcköli a virág kelyhét, ám a Ki nyer ma? stúdiója helyett egy méhecskét lel benne.
A háborgatott döngicse nem túl udvarias a külföldi vendéghez. Mielőtt az szóra nyitná száját, zsémbelve tovarebben.
A vakond nem csügged, leszakít egy szál tulipánt és elsétál vele valamiféle vízpart felé.
Az első élőlény, akitől információt kaphat a virág mibenlétére vonatkozóan, egy málhás szamár, aki jóindulatúan tagadja, hogy az egy kamilla lenne.
Ám, hogy az elvesztett remény helyett valamit adjon is kisvakondnak, bútorhúzogatásra emlékeztető iázással meginvitálja a hátára, a vakond azonban két lépés után levetődik róla, mert a megpillant valami kékeset és fotoszintetizálót.
Az se kamilla.
Egyszer csak panaszos hang, úgynevezett sírás üti meg a vakond fülét. Egy óriási kosár adja ki magából ezt a hangot.
Talán szomorúfűz vesszejéből fonták, s ez okozza szűnni nem akaró depresszióját, ám a vakond közelebb lépve látja, hogy a kosár tartalma kesereg, egy egész rajnyi tengeri hal. Kint vannak a vízből, s ez nem okoz számukra eufóriát. Hallomásból tudják, hogy az ilyen típusú társasutazások világhíres konyhapultokon szoktak végződni.
Nem túl vonzó életpálya egy békés tengermélyi legelészést tervező pikkelyesnek, a vakond azonban a heresérvet is kockáztatva kiszabadítja a halakat a vizionált serpenyőből.
Egyikük felajánlja a vakodnak, hogy hálából vízbe folytja, pattanjon csak a hátára! A kis dinka pattan is, a majdnem-filé pedig leviszi a víz alá virágot szedni. A vakond random üzemmódban letép egy tengeri rózsát,
és bár gyanakszik, azért csak fogja, mint potenciális kamillát.
Ám ekkor!
Arra úszik egy cápa és elnyeli a halat, vakonddal együtt. Ő se überkedhet azonban túl sokáig, mert van szerencséje bekapni egy műcsalit. Ennek egyenes következménye, hogy lehalásszák, majd császármetszést hajtanak végre rajta. Bendőjéből épen és emésztetlenül csordogál kifelé a vakond, akinek első dolga, hogy a halásszal tisztázza: kamilla-e, amit szorongat vagy sem. Hát ez se kamilla.
Ki is hajítja a vakond az ily módon értelmetlenül kinyiffantott tengeri rózsát.
A vakondnak szerencsés napja van, a halászok ugyanis nem dobják őt a tengeri rózsa után, inkább magukkal viszik Afrikába. A kikötőből tevekaraván szállítja a romlandó hallal teli ládákat a sivatagba. Érezhető némi logikátlanság a szállítmányozásban, de minket most a kis csehszlovák disszidens sorsa érdekel, aki az egyik halszagú ládán utazik vigyorogva. Egy banánpálma alá érve használatba veszi őrjítő has-és karizmait, és felperdül a fa tetejibe. A dús fürtről letör egy szál gyümölcsöt és mivel világpolgár, tudja is, hogy nem a belét kell eldobni és a héját megenni. Mire elfogy a banán, leszáll az éj a harmadik kontinens vakondban dús felén.
Az errefelé egzotikus ételnek számító kisállat másnap reggel nyújtózik egyet, körülnéz a pálmáról való lejutási lehetőségek terén és az ugrást választja. Egy boglyas puha dolgon landol, amely felpattan, üvölt egyet és kergetni kezdi a vakondot. A kergetőzés egy szakadék szélénél ér véget, ahol a vakond válaszúthoz érkezik: széttépik vagy szörnyethal. A feszültség tetején egy zsiráfnyak ível át a mélység felett, a vakond pedig átmászik rajta a biztonságos túloldalra. Az oroszlán – úgyis, mint boglyas, puha és üvöltő - merevre rémülve a vérengző lombevőtől, elkullog. Hogy hadviselésben alkalmazkodjék a zsiráf öv alá menő nyakhajlításához, kiölti rá a nyelvét. Lehet elájulni.

A férfias küzdelem hidegen hagyja kisvakondot, inkább elgaloppozik a zöldbe. Valami furcsát érez,
s rájön, hogy az út is halad vele együtt. A karcsú, csíkos mozgójárda egyenlő szokott lenni a kígyóval.
Ez a mozgójárda nem csak úgy van, hanem még éhes is, az éhségűző fehérjebombának szánt kisvakond azonban megmenekül.
Pár lépés után szép, színes virágerdő terem előtte. Mennyi lehetséges kamilla!
Szed egy kis sárgát, zöldet, pirosat, majd elkap egy közeli ágon bámészkodó papagájt, mondaná meg, melyik a kamilla. A papagáj, aki persze folyékonyan beszél csehszlovákul amolyan cudar vendéglátó módjára kecmec nélkül kiröhögi a kisvakondot. Felhívja azonban a figyelmét egy, a kazalban kókadozó piros, a tulipánéhoz hasonló kelyhet viselő növényre. Illusztrálja a felhasználási javaslatot. Mutatja a vakondnak, hogy szívja csak tele a tüdejét az isteni odőrrel.
Az szót fogad, s ekkor kultúrtörténeti pillanat következik: egy fekete kisállat szeplőtelen imidzse darabokra hullva fekszik előttünk a porban.
Mert mi történik? A kisvakond tüdejét teleszívva a bódító illatokkal, szabályosan betép.
Ott lebeg ég és föld közt lehunyt szemmel, majd a bódulat múltával elnyúlik a talajon.
A helyszínre érkező kifejlett elefántnak is elég egyetlen slukk, és máris ott lebeg a vakond mellett.
Aztán eloszlik a rájuk boruló köd, s kissé kótyagosan bár, de lábra állnak.
A kábító növénnyel való első együttlétét ily módon átvészelő kisvakond immár érett férfiként állhat a társadalom elé, s mint ilyen, nem számolva veszéllyel, kínokkal, szörnyekkel és természetvédőkkel, folytatja egyre kétesebb kimenetelűnek tűnő hajszáját a kamilla után.
Még fel sem ocsúdott igazán a kábulatból, máris itt a következő vész: egy méhecske, határozott csípési szándékkal. A vakond megvívja a maga harcát, s győztesen kerül ki belőle.
Másodjára majdhogynem áldozatául esik egy igazi predátornak. Az erdő szélén várja a vacsiját a Borneóról bevándorolt kancsókavirág, aki ilyenkor, este hét tájban szokta végezni napi rendes ragadozását.
Most az arra cserkelő vakondot tervezi levadászni, bejáratott haditerv szerint.
A kulcs a megtévesztés. Neki pedig van olyan kulcsa.
Igazán senki nem gyanakodna egy szerényen lógicsáló, majdhogynem bamba aurájú lágyszárúra,
ki szép, halovány kancsóját úgy kínálja a magas tápértékű érdeklődőknek, akárha a tündérek mesés itala duzzasztaná bensőjét.
Ám amikor a szomjas vándor a kancsóka hatósugarába ér, az villámsebesen rácsapódik, s az élőszövet tündérlötty helyett maró, savas nedvekbe fullad.
Igazán prózai játék. Kancsóka ezért a neten a Szirén nicket használja.
De mindezen előkészületek kárba vesznek, a vakond ugyanis túl nagynak bizonyul az elnyeletéshez.
Azért az egyik ujját megcsócsálja a kancsóka, kvázi becsületből.
Utazása olyan hosszú immár és olyféle szörnyekkel kell hadba bocsátkoznia, hogy a vakond ünnepélyesen az Odüsszeusz nevet adományozza magának.
Egy alkalommal véletlenül a prágai egyetem könyvtárába sikerült betúrnia magát, ott merítkezett meg az ókori literatúrában. Elégedetten nyammog, miközben a sok szép jelző közt válogat. Gondolhat magára, mint fényesre, bajnokra, leleményesre, bölcsszívűre, hősszívűre. El is pirul a megilletődöttségtől.
Mint mesebeli druszája tette, ő is folytatja kontinenseket meghódító utazását, s ehhez egy eddig ismeretlen, veszélyforrásokkal teli rémszerkezetet vesz igénybe: a hőlégballont.
Mielőtt bemászna az erdőszélén felejtett lassú járműbe, jól beleszagol férfias hónaljába, s így bátorságra szert téve eloldja a köldökzsinórt, mely a ballont az anyafölddel még összeköti.
A játszi szelek azonnal hátukra kapják a hőlégballont, s az kényelmesen utazhat rajtuk hegyeket, völgyeket, földrészeket hagyva maga mögött.
Az egykori börtönszigetig tart a kellemes légi út, ott az erejét vesztett ballon kidurran, mint a golyósrágó és lezuhan. A maradványok alól kikecmergő vakondot különös érzés keríti hatalmába. Ez itt a Mátrix, belepottyant egy vírusfertőzött programba, amely kizárólag egyforma barna nyulakat generál.
Ezen egyforma nyulak vannak vagy százan és fülecskéjüket billegetik.
A vakond elmélázik, milyen furán értelmezik újra az ausztrálok ezt a trilógiát. Meg is fordul a fejében, hogy keres egy telefont és beleüvölti, hogy operátor, vigyél ki innen!
De ahogy Neo sem tudott szublimálni a Smith ügynökkel való kontaktus elől, a vakond sem úszhatja meg az ismerkedést az egyformákkal. Kedvesen üdvözli őt az első az egyforma nyulak közt, a vakondban pedig elsimulnak az ágáló ellenérzések.
A nyúl nem tűnik veszélyesnek vagy természetfelettinek, főleg, mikor kiderül, hogy ő és egész népe drogfüggő.
A vakond immár cimbiket láthat bennük. Felteszi az ezerdolláros kérdést: tenyészik-e erre a kamilla? A nyúlvezér nem tipródik sokat a válaszon, inkább elcipeli a vakondot egy szép kaszálóra, hogy nézzen széjjel. Kamilla természetesen nincs sehol, hapcivirág annál inkább. Nyúlék klánja ezek szerint tüsszentőporban utazik.
A vakond tüsszög vele egyet, hogy meg ne sértse vendéglátóit, mert ha begorombulnak, talán még őt is elszívják. Ezen egészségmegőrző program elmúltával a vakond konstatálja, hogy csak az idejét vesztegette a drogos nyulakkal, így hát „kösz a semmit!” gesztussal bemászik a számára odarendelt kengurutaxiba.
A kizsákmányolt erszényes aprócska terhét a hármas valami megállójában teszi le, a viteldíj egy darab nyalóka. Élelmes állat ez a kenguru. Követi a kapitalista árszabást.
Amíg a vakonddal együtt feszülten figyeljük a síkot, befut egy szép darab jegesmedve, aktatáskával.
Órájára pillant, és már jön is a járat. Ez is csak amerikai filmekben és a mesében létezik.
Egy szép nagy, saját jószántából mozgó és szolgáltató bálna fékez a kikötőben, kinek hátára kicsike székeket szereltek fel valakik.
A vakond és a fehér maci helyet foglalnak, a táska pedig némi hókuszpókusszal rádióvá változik.

A felcsendülő muzsika valamely elfeledett mester alkotása lehet, melyet a csehszlovák televízió kamarazenekarának adaptációjában hallhatunk, élvezve azok utánozhatatlan vonó- és fúvókezelését.
Igaz, csak néhány taktus, de benne van a szívük-lelkük.

Mielőtt elmerülnénk az élményben, a maci a táskájába száműzi a hangjegyeket, mert a bálna kiköt.
Mint kiderül, jegeséknél van a végállomás. Miközben a macicsalád örül a papának, de főleg a vásárfiának, a kisvakond a szétfagyás útjára lép. Toporog, fújkálja a kis mancsait, de hiába, nem tud alkalmazkodni a jégvilághoz. Más éghajlat szülötte ő. És még sör sincs.
A jeges család úgy tűnik, nem éhes, mert konzerválás helyett a kisvakondot ellátják egy meleg kötött sapkával, amely jótékony hatással van a vérkeringésére.
Ezt a jótettüket ellensúlyozandó, kiteszik a kis szerencsétlent egy jégtáblára, annak a fenekére suhintanak,
hadd ússzon isten hírével. Vaya con Dios!

A vakond pici agya nem terheli magát helyzetfelismeréssel, hogy tudniillik a kis fekete ki fog nyúvadni a zimankóban. A jégtábla lötyörészik, uszikál, ringatja hátán a vakondot, aki alól egyszer csak kifogy a sapka.
Egy, a Fürge Ujjakon nevelkedett polip kilopja alóla a szupi kis fonalgombolyagot, hogy ízibe sálat kössön belőle, ott, a tenger mélyén. Őt is félretájékoztatták fajának szabályos viselkedése felől.

A jégtábla szerencsére ráfeküdt egy barátságos tengeráramlatra, s egy nagyváros kikötője felé sodródik.
A civilizáció biztatóan közeledik, ám ekkor! A nézőtér felsikít! A jégtábla elolvad, a vakond a tengeri szörnyek zsákmánya lesz! Azonban erről a koromszínű vadállatról lehull a lepel: Risztov Éva sehol nincs hozzá képest, úgy végighasítja egy levegővel a maradék tíz-tizenkét kilométert, mint a pinty!
Ez persze képzavar, melyet szépséges anyanyelvünk ápolgat, hiszen a pinty szerkezeti felépítése merőben eltér a vízi tartózkodásra tervezett lényekétől.

A vakond heroikus tette nem marad gyümölcs nélkül, hisz az ígéret földjére érkezett utolsó karcsapásaival.
Ímhol, a kapitalizmus bölcsője, Jenkínia!
A jégtáblákhoz és nyugodtan mozgó élőlényekhez szokott szemet irritálja az a tömérdek autó, mely az utakon száguld. Sós szemfürdő nélkül képtelenség végigélni azt a pár másodpercet.
Az atomkor pirinyó Odüsszeuszát azonban nem tántoríthatja el több száz tonnányi száguldó fém, műanyag és átütött karosszériaszám. Szeme előtt a cél: orvosi székfüvet a világ akármelyik szegletéből! Ez is egy szeglet, az út túloldalán pedig ott terpeszkedik a botanikus kert!
Ám szinte lehetetlen megközelíteni. Sehol egy átkelő, csak a pufogó kasznitenger. Oly közel, s mégis oly távol! Ám a kelet-európai módszerekben jártas vakond feltalálja magát: szívbaj nélkül felszedi az utcakövet, és átmászik az úttest alatt a túlsó oldalra.

Ímhol a botanikus kert, ahol már beléptekor elámul a tömérdek latin nevű „szára van és vizet kér” típusú élőlény láttán. Főként dzsungelekben őshonos fajok ismerhetők fel az értő néző számára, így azonnal tudható, hogy itt se lesz kamilla.

Hogy a dráma fokozódjék, valóban nem termesztenek székfüvet itt (se), azonban a mi vakondunk és egy másik példány pillanatok alatt sejtes szinten egymásra kattannak. A másik, aki valamikor szintén cseh földet porhanyósított, valami hatóságilag érthetetlen szabadságvágytól fűtve addig ásott, amíg sikerült átásnia magát a föld túlsó oldalára. Nem pont így tervezte, megelégedett volna azzal is, ha csak Nagy-Britanniáig jut, de a Csalagút megzavarta a tájékozódásban, és végül valamelyik miami strandon kötött ki.
A homokozó gyerekek hatalmas ovációban részesítették, annyira megörültek a szakszerű homokdombnak.
Amíg az amerikás vakond sztorizgat, a hazájához hű darab ámul és bámul, micsoda fejlesztések vannak környes-körül. Távirányítós ásó! Forgatja, nézegeti a varázsos készséget.
Bármennyit anekdotázgat is az amerikás rokon, nem tudja elkendőzni a szomorú tényt, hogy ő se tart kamillát. Hogy szolgálati gépjárművével felvághasson, kiviszi a kisvakondot a repülőtérre.
A vakond a poggyászkocsi tetején ücsörögve várja, hogy igénybe vegye a vasmadarat, s a csomagtérbe száll. Nem volt elég neki a fagyhalál közelsége a jégtáblán, most szeretné, ha az élet elszálltának érzete kiteljesedne őbenne. Ilyen élmény beszerzésére tökéletesen megfelel egy személyszállító Airbus poggyásztere, ott még a fagyiban is összeállnak a benne kavargó széttrancsírozott gyümölcsdarabok.

Nem tudni pontosan, Odüsszeusz kebelében milyen érzések kergették egymást körbe-körbe, midőn útja végén szülőhazája felé tartott. Kis fekete alteregója mindenesetre az ablakra tapad, és izgatottan kémleli az alanti világot. Egyszer csak feltűnnek alatta szülőföldje búzatáblái, kis házai, villanyóra leolvasói.

Amikor saját pátriáját sejti maga alatt, aprócska mancsával kilöki a repülőgép ajtaját – életszerű -,
és egy ejtőernyő segítségével végrehajtja a landolást, melynek becsapódási helye a Bölcs Bagoly ingatlanja.
A tulajdonos ,nappal lévén, alszik, ám a jellegzetes vakondzajra felhúzza a rolót bölcsességtől vakító nyalókaszemein. Úgy dönt, hogy megevése előtt audienciában részesíti a vakondot, és meghallgatja a nekikeseredett világutazó sirámait.
Röviden összefoglalva: nem nő a világban egy szottyadt tő kamilla sem.
A sötét lelkű bagoly erre a pillanatra várt, mióta füveskönyvét becsukva útjára indította a jóhiszemű lényecskét.
Kitárja tollakban és kisállatok maradványaiban gazdag szárnyait, átkarolja az egyikkel a vakondot,
és irányba állítja. Úgy helyezi, hogy a mindjárt megszégyenülő kisemlős nagytotálban rálásson hátra hagyott túrására. Ránéz a kisvakondra, és valami beteges módon Desdemonát látja benne.
Ez esetben ő volna Othello, aki ugye a tőrrel….
No, de látvány is okozhat szúró fájdalmat. A színpad kész, övé a főszerep. Felemeli orvoslástól megizmosodott jobb szárnyát, s rámutat egy fehér szirmú, sárga porzójú virágra, mely szégyenlősen növekszik a vakondtúrás felett, nagyjából zenitben.
Látod, te kis hülye? Az ott a kamilla, mindvégig ott volt, csak kitolásból nem szóltam, kíváncsi voltam, meddig keresed.
Odüsszeusz pici másának idegszálai nem csirkehálóból, hanem sodronyból teremtődtek. Az illik egy kemény hobóhoz, aki vadállati módon a föld alatt él és olyan szabad, mint a Pokol Angyalai.
Kies szerda reggeleken fél karral és kihegyezett acélásóval feltúrja magát egy sörgyár udvarára, majd amikor félig-meddig tökrészeg, kacskaringózva ás tovább Prága felé, hogy kipörögje magát.
Hősiesen fogadja az átverést, ám kisméretű fejében már körvonalazódnak a megfelelő revans részletei.
A formálódó forgatókönyv szerint Bölcs Bagoly mostantól felveszi az arisztokratikus Néhai előnevet.
A krónikák szerint rút halála lesz. Meglehet, kamillateába fullad majd. Egy uralkodónak legyen humorérzéke.
Most azonban a vakond mosolyog, s álmélkodva rohan a kedvesen bólogató kamillavirágok felé, akik szintén részt vettek az ő lóvá tételében, s ezért tűzben-vízben puhulászva kell megfizetniük.
A vakond megragad egy virágos bögrét, melybe nem kis erővel szaggatja bele a kamillavirág fejeket. Leszáll velük földalatti világába, s rájuk zúdítja a lobogó, forró vizet. A virágok metamorfózisa egy pillanat alatt megy végbe, s néhány pillanattal később a vakond úton van egérkéhez, hogy torkára zúdítsa a jóízű meleg gyógyitalt.
A sokat megélt vakond fáradozását végül gyógyulás koronázza.
A halódó egérke az első korty nedű után felkel és jár, nemsokára pedig a vakonddal együtt kortyolják az orvosi székfű levét.

Azért sejthető, hogy ha egérke nem épül fel a kamillateától, a vakond személyesen verte volna nagyon.